Daya By Zendaya - saját ruhakollekciójáról2016.11.07. 15:39, Tamesz
Még csak 20 éves Zendaya, de már most bizonyította tehetségét színésznőként, énekesnőként, saját cipőkollekcióval rendelkezik és még mindig nem áll le. Stylistjával, Law Roach-al együttműködve létrehozta a Daya by Zendaya néven futó ruhakollekcióját és nemsokára megjelenik az első életmód appja is, ami bepillantást enged a rajongóinak az ő mindennapi életébe, ingyen illetve fizetős tartalommal.
A ruhakollekciójának középpontjában állnak az ő utcai stílusának megfelelő darabok, többek között a bársony overállok, bomber dzsekik, csipke felsők, mini ruhák illetve egy rózsaszín bundakabát.
Mi ösztönzött téged arra, hogy elindíts egy ruházati kollekciót közvetlenül a fogyasztóknak?
A legtöbb ember, akiket ismerek, többnyire online rendel - például anyukám kedvenc dolgai is onnan vannak - úgy érzem ez egy új hullám. Ez könnyebb. De látva ezt (a boltot), tetszik, nekem kell a bolt. Az üzletek, és amiket csinálunk, olyanok, mint a drogok.
Mikor jöttél rá, hogy elakarod indítani a saját ruházati vonalad?
Erre már kislány koromba is gondoltam. Az első lépés a cipők voltak, hogy lássam az eljárást és ez volt a feljebb lépés. A ruhák különböző szintjei annak, aki vagyok: csillogó, visszafogottabb darabok, vagányabbak, feltűnőbbek, ez minden.
Miért volt fontos neked, hogy a darabok kiterjesztett méretezésűek legyenek és passzoljanak minden testalkathoz?
Ez nem volt tudatos döntés, egy...
Hamaroasn folytatjuk!
Interjú Zendaya sminkesével2015.06.30. 16:29, Aya
A BET Awards mindig kiszámíthatatlan, de egy dolgot biztosan tudtunk: Zendaya Coleman a tőle megszokott kaméleon stílusban jelenik meg - és addig keres, amíg meg nem találja azt. Nem is okozott nekünk csalódást, a vörös szőnyeges bevonulása ütős volt. A csillogó shirtdress és a csillogó magassarkú cipők elegánssá tették őt. Plusz egy glam smink. Allan Avendaño a Sephora Collection - től bővebben kifejti véleményét.
"Ma este vetettem Zendaya csillogó ruhájára egy pillantást és tudtam, hogy a pasztell árnyalatokért és az aranybőr hatás kell nekünk" - mondja a PEOPLE - nek Avendaño. "Puha sminket és pasztell árnyalatokat kapott, hogy kiegészítsük a ruháját és a drasztikus hajformáját. A végeredmény pedig engem egy vad tündérhercegnőre emlékeztetett."
|